Poliamor Szerelem: Valódi Szabadság Vagy Csapda

Mi történik, ha a szeretet álarc mögé bújik, és valójában az ego legmélyebb játszmáit játssza? Lehet-e több kapcsolaton keresztül megélni az intimitást, vagy valójában csak önmagunk elvesztéséhez vezet?  Fedezd fel, mi rejlik valójában a poliamor kapcsolatok mélyén, és hogyan kapcsolódik mindez az egohoz, az ösztönökhöz és a lélek kereséséhez.

A Poliamor Kapcsolat Belső Játszmái

A poliamor kapcsolat – első ránézésre – a szabadság és nyitottság ígéretével kecsegtet. Azonban, ha mélyebben megvizsgáljuk, feltárulnak az ego játszmái, amelyek sokszor önbecsapáshoz vezetnek. Amikor valaki több partnerrel próbál egyszerre kapcsolódni, szinte lehetetlen, hogy ugyanazzal az intenzitással, mélységgel és felelősséggel élje meg az intimitást és magát az elköteleződést minden kapcsolatában. Az energia szétforgácsolódik, az érzelmek elaprózódnak, megszűnik a fókusz, a minőség, és egyfajta elérhetetlen egyensúlyért folytatott küzdelem veszi kezdetét.

A poliamor kapcsolatban szinte elkerülhetetlen, hogy valamelyik fél sérüljön vagy akár traumatizálódjon. Az emberi kapcsolódás természete ugyanis nincs arra berendezve, hogy ugyanolyan intenzitású, minőségű és felelősségteljes köteléket hozzon létre több személlyel egyszerre. Az intimitás mélysége nem osztható fel egyenlő arányban; valaki mindig hátrányba kerül.

Az Állatias Ösztönök és A Birtoklás Paradoxona

Az állatias ösztönök mélyen gyökereznek bennünk: az ösztönös vágy arra, hogy több partnerrel kapcsolódjunk, sokszor a birtoklási vágyhoz vezethető vissza. Bár a poliamor kapcsolat hívei gyakran éppen azt állítják, hogy nincs bennük birtoklási vágy, valójában az emberi természetben rejlő ragaszkodás és a valahova való tartozás sosem szűnik meg. A poliamor kapcsolat egy olyan dinamikát hoz létre, amelyben a ragaszkodás és az akarás még erősebbé válik, mert az ember folyamatosan versenyben van vagy arra törekszik, hogy minden kapcsolatában megőrizze a helyét és jelentőségét.

Mivel egy poliamor kapcsolat nem tud nekünk megfelelő biztonságot és stabilitást nyújtani – ami az ember egyik legfontosabb alapigénye-, ezért egy ilyen jellegű kapcsolattal máris kifogástalanul tápláljuk az elme-ego párosát, mert megteremtjük számára a félelem és a bizonytalanság termékeny talaját. Így az ego és az elme – amiket a tudatalatti programok irányítanak-, máris beleültetnek minket az érzelmi hullámvasútba és a szenvedés katlanjába.

Még ha valaki képes is lenne elengedni a birtoklás vágyát, akkor is a ragaszkodás valamilyen formában jelen maradna. Az elmének nehéz nem kapcsolódni érzelmileg azokhoz, akikkel mély kapcsolatban állunk. Márpedig ha van érzelem, akkor van vágy is, és ha az nem teljesül, akkor máris megérkezik a csalódás, amit küzdelem és szenvedés kísér, hiszen az ego ebben tivornyázik, így állítva nekünk csapdát. Ezt a játszmát pedig gyakran követi a félelem és a sérülés, mert minden érintett fél más és más elvárásokkal, reményekkel lép be a kapcsolatba: Bárki bármit mond; valamilyen szintű elvárás mindig van a kapcsolódásokban….., egészen addig, amíg az egot meg nem szelídítjük…. ahhoz pedig nagyon hosszú és kitartó út vezet… Ha pedig már megszelídítettük, akkor már nem lesz szükségünk kapcsolatra…. Hát valahogy így van ez. Az ego ugyanis ragaszkodik az identitásához és a kontrollhoz, és végül mindig megkapja azt, amit akar: és ez sokszor csak szenvedés, csalódás és fájdalom, hiszen ez a táptalaja.

A Férfi Vágyak és Az Önigazolás Csapdája

Nem szabad elhanyagolni azt a szempontot sem, hogy a poliamor kapcsolat sok esetben kiváló álarc lehet a férfi vágyak és a hűtlenség alóli kibúvó számára. Az a gondolat, hogy „nyitott kapcsolatban élek”, sokszor a felelősség és az elköteleződés elkerülésének finom eszköze. Ebben a dinamikában az ember azzal áltatja magát, hogy „szabad”, miközben valójában az ego uralkodik felette, és a mélyebb érzelmi felelősségvállalás elől menekül. Ergo hiányzik az érzelmi intelligencia, és képtelen az intimitás valós megélésére, képtelen kitárulkozni, és megengedni, hogy sebezhetővé váljon a másikkal szemben.

Az ilyen kapcsolatokban gyakran az történik, hogy az egyén nem tud szembenézni a tudatalatti blokkokkal, vagy a gyermekkori traumákból eredő sebekkel. Ahelyett, hogy dolgozna ezeken a kérdéseken, további kapcsolatokat keres, abban a reményben, hogy egy másik partner majd megoldja helyette ezeket a belső konfliktusokat. Az igazság azonban az, hogy minden egyes partnerben önmagát keresi, de sosem találja meg.

Az Elme és Az Ego Börtöne

Sokan azt állítják, hogy a poliamor kapcsolat magasabb szintű tudatosságot tükröz. Az igazság azonban az, hogy a valódi spirituális fejlődés során az ember felismeri, hogy a boldogság és az önazonosság nem függ külső kapcsolatoktól. Ha valaki elér egy magasabb tudatossági szintet, akkor ráébred arra, hogy nincs szüksége más emberekre a saját teljességéhez. A kapcsolatok vágya az ego játéka, amely folyamatosan külső megerősítést keres.

Amikor a kundalini, az életerő, eléri a magasabb csakrákat, az ember felismeri, hogy nincs szüksége arra, hogy másokkal kapcsolódjon ahhoz, hogy teljességben legyen önmagával. Ekkor megszűnnek az alacsonyabb rendű vágyak, és az ember ráébred arra, hogy önmagában is egész. A poliamor kapcsolat tehát nem vezet magasabb tudatossághoz, hanem inkább az ego és az ösztönök játéka, amely elvonja az embert a valódi spirituális fejlődéstől.

A poliamor kapcsolatok tehát sokszor egy olyan dinamikát hoznak létre, amelyben az emberek elkerülik a valódi önismeretet és a mélyebb spirituális fejlődést. Az ego játszmái, a birtoklási vágy és a ragaszkodás mind összefonódnak, és könnyen érzelmi sérüléseket okoznak mindkét fél számára. Bár első pillantásra ez a kapcsolati forma szabadságot ígér, valójában az ego és az elme börtönébe zárja az embereket.

A valódi szabadság nem a több kapcsolattal való kapcsolódásból származik, hanem abból, hogy az ember felismeri saját teljességét és megtalálja a belső békét. A poliamor kapcsolat csak egy újabb álca, amely mögött az ego rejtőzik, és amely végső soron nem vezet el a valódi boldogsághoz. Ha valóban szabadok akarunk lenni, először az elménk börtönéből kell kiszabadulnunk, és szembenéznünk a tudatalatti mintáinkkal, hogy megtaláljuk azt a teljességet, amely már bennünk rejlik.